Tegyünk rendet a pornó témakörben

Tegyünk rendet a pornó témakörben - Nick Wood

Tegyünk rendet a pornó témakörben

Az első, amit le kell szögeznünk, hogy az ember alapvetően vonzódik a másik nemhez, azt izgatónak tartja, és ezzel együtt él benne a vágy, hogy… Itt persze figyelmen kívül kell hagyni a gender őrület által kreált egyedi megnevezéseket, hisz azok nem nemek, mert az csak kettő létezik. A közhiedelemben az a dogma él, hogy a pornó, az öncélú, hedonista, csak az élvezetek elérése a célja, és nincs benne intellektualitás. Ez egyes esetekben lehet igaz is, de nem ez az általános.

Mia pornó?

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy mivel én író vagyok, csak az írott pornográfiáról fogok szólni, ami lényegében megegyezik a képi, illetve a filmes változattal is, attól csak a megjelenése különbözteti meg.

A pornográfia, a szex, és a szexuális tevékenységek részletgazdag leírása. Ez lehet megtörtént esemény, vagy akár fantázia szülte sztori, a végeredmény szempontjából ez nem lényeges. A kritikusok szerint a pornó célja, hogy az olvasókat szexuálisan felizgassa, aminek következményeként az olvasók ténylegesen keresik a szex lehetőségét, vagy csak saját magukat elégítik ki. Kinek van ezzel problémája?

Ha megfordítjuk ezt az elképzelést, miszerint a cél, az emberek felizgatása, nézzük meg a másik szempontot is. Az emberek nem azért olvasnak pornót, mert a szerzőnek az volt az írással a célja, hogy az olvasót felizgassa. Az emberek többnyire saját döntésük alapján vesznek a kezükbe pornóirodalmat, hogy azt elolvassák, és aztán ennek a következményeivel szembenézzenek, vagyis én döntök arról, hogy most szépirodalmat vagy pornót olvasok.

Valójában az írók, akik pornót írnak, azért teszik ezt, mert sokan vannak, akik ezeket szívesen olvassák. Kereslet kínálat. Ha nem lenne rá igény, senki nem írna ilyet.

Akik nem szeretik a pornót, vagy egyenesen utálják, ellenzik, és kerülik, azt gondolják, hogy a pornó csakis öncélú lehet. Meglátok egy nőt, feláll a farkam, és alaposan megdugom őt. Ilyen leírás lényegében nem is létezik a pornóban.

Egy sztori leírása közben, a szereplők minden esetben ismerik egymást, tudják a másikról, hogy ki ő, mit szeret, mit nem, legfeljebb egy rövid ismerkedés után már másképp látják egymást. Ha a szereplők között van affinitás, van köztük vonzalom, és a szituációban felébred a másik iránt a vágy, akkor vajon mi szabhat gátat annak, hogy mit tegyenek meg a másikért? Ha vonzónak tartják egymást, akkor nyugodt szívvel megtehetnek bármit, ami a másiknak, vagy saját magának örömet okoz.

Az ilyen hozzáállásnak az egyik alapfeltétele némi intelligencia, hiszen ettől tudunk emberként funkcionálni, és ez az, ami képessé tesz minket arra, hogy a realitás talaján maradva, valódi örömöt szerezzünk a másiknak, és ne fájdalmat.

Persze vannak emberek, akik erre képtelenek, ők azok, akik az élet más területén sem képesek, úgy viselkedni, ahogy azt etikai és morális szinten elfogadhatónak tarthatjuk.

Miért kell az ilyen történeteket leírni?

Mint már említettem, sokan szeretik elolvasni az ilyen sztorikat, és gondolatban újra átélni a főhős, vagy a főhősnő élményeit. Az írásaimban van néhány olyan eseményleírás, ami megtörtént, vagy ami megtörtént de alaposan meg van változtatva, és van olyan is, amit másoktól hallottam.

Vannak olyan történeteim is, amik sosem történtek meg, aminek az alapja a fantázia, amit szerettem volna, hogy megtörténjen, vagy a mások által elmesélt fantáziált dolgokat írtam meg.

Ha ezeket az írásokat mások elolvassák, akkor nem tudják, hogy ezek közül melyik a valós esemény, és mi a fantáziált. Ha ezeket más elolvassa, akkor nem az én megélt, és a valóságban is megtörtént eseményemet olvassa, hanem egy történetet, ami akár vele is megtörténhetett volna.

És akkor a kérdés: Miért kell az ilyen történeteket leírni? Erre egy példával válaszolnék.

Tegyük fel, hogy elmész vendégségbe, ahol olyan finom ételt tesznek eléd, amit még soha nem ettél, de a jövőben szívesen készítenél magadnak. Ilyen esetekben elkéred a receptet, ami alapják otthon te magad is meg tudod csinálni.

Ilyen a szex is. Nem ismersz minden módot, minden kis apróságot, ami még több örömet okozhatna neked, ám amikor olvasol, olyan dolgokat ismerhetsz meg, ami neked tetszik, ami felizgat, amit szívesen kipróbálnál. Ennek a receptjét máris a kezedben tartod, és csak rajtad múlik, hogy mikor, kivel fogod megvalósítani.

Kapcsolódó cikkek

Kinga belecsöppen a legnagyobb kalandunkba

Amikor Bogi kilihegi magát, megint felül rajtam, és lassan újra kezdi a mozgást. Eközben Kinga odahajol hozzá, és megcsókolja. Bogi nem ellenkezik, inkább élvezi. Úgy látom. Aztán Kinga mintha csak természetes lenne, fölém áll, majd leereszkedik, és térden állva megint megcsókolja Bogit, ám közben rámereszkedik, és a lucskos pináját a számra nyomja, majd lassan csúszkál rajta. Néha van egy kis rés, amin kilátok az arcomat beborító szaftos pina miatt, és azt látom, hogy a két nő egymást falja.

Piroska és a farkas

Az idegen nem titkolja, hogy kileste őt, ahogy közeledik hozzá a markában tartott farkát úgy rángatja, mintha le akarná tépni. Piroska megrémül, mert az idegen annyira csúnya, olyan torzonborz, mintha valami mesefigura lenne. Az ősz haja, ami inkább szürke, egybeolvad a szakállával, ami hosszan lelóg, majdnem eltakarja a mellkasát. A léptei szinte döngenek az erdő talaján, és amikor megáll Piroska előtt, akkor látja igazán a méreteit. Hatalmas, mint valami óriás. – Szia kislány.

A szex a legjobb dolog, ami történhet az emberekkel

A férfiak vagy nem tudják, vagy nem is akarják felismerni egy nő jellemét, beállítottságát, vagy szokásait. De lehet hogy nem is érdekli őket, mert számukra egy valami jelent örömet, ha kielégülnek, még annak az árán is, hogy ezzel a nőt kellemetlen vagy akár tragikus helyzetbe hozzák. Talán minden nő találkozott már ilyen pasival, így értik miről van szó.

Pornóírás és akik ezt elkövetik

Sokan írnak olyan novellákat, regényeket, amiben van szexualitás, némi erotika, és sok esetben konkrét pornó is, ám ez a hagyományos könyvterjesztésben nem jelenhet meg, vagy csak korlátozásokkal. Sok kiadó szóba sem áll azokkal a szerzőkkel, akik műveiben akár csak a punciszag érezhető. Talán nem áll messze a valóságtól az az állítás, miszerint pornót többen olvasnak, mint ahányan szépirodalmat. A szex mindig is vonzotta az embereket, ám ezt nyíltan kevesen merik bevállalni.

Felnött mesék, az antológiám, ami megjelent

Az antológiában csupa olyan, felnőtteknek szóló történet olvasható, ami a nyugalom megzavarására alkalmas. A válogatás a szerkesztő segítségével lett összeállítva, amire bátran rá lehet fogni, hogy ezektől szem nem marad szárazon. Hoppá! Szem? A történetekről nem mondok semmit, akit érdekel, olvassa el. 

A könyvek fóliázása, és eldugása

A törvény azt hiszi, hogy ha egy ember még kicsi, akkor az hülye is. Ez nem igaz. Egy gyerek, ha a szex érdekli, miért egy könyvesboltban próbálkozna, felnőttekkel körülvéve, amikor a zsebében ott lapul a mobilja, amivel korlátlan mennyiségben hozzáférhet a szex minden változatához. 

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük