A két kukkoló lány esete

A két kukkoló lány este - Nick Wood

Két kukkoló lánnyal szexelünk a szabadban

…című írásom, a legnépszerűbb az elmúlt hetekben. December 18-án írtam meg, ám azóta is töretlenül halad előre, maga mögé utasítva számos régebbi történetet is. Törtem a fejem, hogy vajon mi az oka ennek a népszerűségnek. Aztán megjött a válasz is, de ehhez kanyarodjunk vissza kicsit az időben.

Ez a történet még abból az időből származik, amikor az akkori párommal rendszeresen eljártunk nudizni, és az ilyen alkalmak, szinte vonzzák a szexet is. Sokat, és sokszor szexeltünk a szabadban, a kék ég alatt. (Aki még nem próbálta, ki ne hagyja ezt az élményt.) A nudistaparadicsomok eleve vonzzák a kukkolókat, ha nem is szó szerint, de mindig akad valaki aki meglát, vagy csak jelen van az ilyen események során. Na persze nem direkt, mások szeme láttára, ám ha bármit csinálunk, akkor tuti, hogy megjelenik valaki, aki kíváncsiskodik.

Ez a történet is így alakult, amint az le is van írva, bár a részletek kissé ki lettek színezve, és megmásítva, hogy a lányok később ne ismerjenek magukra, mert hát az ugye…

A töprengésre végül így jött meg a válasz. A nyilvános helyeken elkövetett huncutkodás, mindig is vonzotta a leskelődőket, és aki tehette, vagy teheti, meg is lesi azt, aki megmutat magából bármit is. Nincs ebben semmi rossz, hisz a kíváncsiság, az emberek legalapvetőbb tulajdonsága. Az írásra rávetítve ezt a kíváncsiságot, arra jöttem rá, hogy még ebben a formában is vonzza az embereket. Sok ember soha nem jut el egy nudista strandra, ám szeretné tudni, hogy mi folyik ott. Ezért elolvassa mások írásait, jelen esetben az enyémet.

Általánosságban elmondható, hogy azok a történetek, amik nem a négy fal között játszódnak kettesben, nagyobb érdeklődést váltanak ki. Szeretik az olvasók, ha a szex a szabadban, esetleg nyilvános helyen történik meg, és az sem baj, ha azt mások is látják, esetleg részesei is az aktusnak.

További történeteimet olvashatod a Szex Blog oldalon.

Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Kapcsolódó cikkek

Kinga belecsöppen a legnagyobb kalandunkba

Amikor Bogi kilihegi magát, megint felül rajtam, és lassan újra kezdi a mozgást. Eközben Kinga odahajol hozzá, és megcsókolja. Bogi nem ellenkezik, inkább élvezi. Úgy látom. Aztán Kinga mintha csak természetes lenne, fölém áll, majd leereszkedik, és térden állva megint megcsókolja Bogit, ám közben rámereszkedik, és a lucskos pináját a számra nyomja, majd lassan csúszkál rajta. Néha van egy kis rés, amin kilátok az arcomat beborító szaftos pina miatt, és azt látom, hogy a két nő egymást falja.

Piroska és a farkas

Az idegen nem titkolja, hogy kileste őt, ahogy közeledik hozzá a markában tartott farkát úgy rángatja, mintha le akarná tépni. Piroska megrémül, mert az idegen annyira csúnya, olyan torzonborz, mintha valami mesefigura lenne. Az ősz haja, ami inkább szürke, egybeolvad a szakállával, ami hosszan lelóg, majdnem eltakarja a mellkasát. A léptei szinte döngenek az erdő talaján, és amikor megáll Piroska előtt, akkor látja igazán a méreteit. Hatalmas, mint valami óriás. – Szia kislány.

Tegyünk rendet a pornó témakörben

Vannak olyan történeteim is, amik sosem történtek meg, aminek az alapja a fantázia, amit szerettem volna, hogy megtörténjen, vagy a mások által elmesélt fantáziált dolgokat írtam meg. Ha ezeket az írásokat mások elolvassák, akkor nem tudják, hogy ezek közül melyik a valós esemény, és mi a fantáziált. Ha ezeket más elolvassa, akkor nem az én megélt és a valóságban is megtörtént eseményemet olvassa, hanem egy történetet, ami akár vele is megtörténhetett volna.

Felnött mesék, az antológiám, ami megjelent

Az antológiában csupa olyan, felnőtteknek szóló történet olvasható, ami a nyugalom megzavarására alkalmas. A válogatás a szerkesztő segítségével lett összeállítva, amire bátran rá lehet fogni, hogy ezektől szem nem marad szárazon. Hoppá! Szem? A történetekről nem mondok semmit, akit érdekel, olvassa el. 

A szex a legjobb dolog, ami történhet az emberekkel

A férfiak vagy nem tudják, vagy nem is akarják felismerni egy nő jellemét, beállítottságát, vagy szokásait. De lehet hogy nem is érdekli őket, mert számukra egy valami jelent örömet, ha kielégülnek, még annak az árán is, hogy ezzel a nőt kellemetlen vagy akár tragikus helyzetbe hozzák. Talán minden nő találkozott már ilyen pasival, így értik miről van szó.

Pornóírás és akik ezt elkövetik

Sokan írnak olyan novellákat, regényeket, amiben van szexualitás, némi erotika, és sok esetben konkrét pornó is, ám ez a hagyományos könyvterjesztésben nem jelenhet meg, vagy csak korlátozásokkal. Sok kiadó szóba sem áll azokkal a szerzőkkel, akik műveiben akár csak a punciszag érezhető. Talán nem áll messze a valóságtól az az állítás, miszerint pornót többen olvasnak, mint ahányan szépirodalmat. A szex mindig is vonzotta az embereket, ám ezt nyíltan kevesen merik bevállalni.

Válaszok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük